Hogy is volt? Nem igazán kérdéses, ez ugyanis az első közös utazásunk volt egy csodálatos szigetre, ami felejthetetlen élmény.
Április 9.-én indultunk, "hajnalban", vagy is az volt a terv :) valahogy eddig nem úgy tűnik, hogy képesek vagyunk hajnalban indulni bárhová is, még, ha tervbe is vesszük...7h-nál előbb nem indulunk el, bár én nem is bánom.
Én csak sejtettem, hogy hová megyünk, ugyan is ez meglepetés volt, annyit tudtam, hogy az út 500km,és csak az érzékeim súgták, hogy tenger irányba haladunk :)
Mindketten szeretünk a falvak között autózni, hanyagolva az autópályákat, amelyek javarészt fizetősek és nem olcsók (hazafelé belecsúsztunk egy rövidke szakaszba, kb. 3kilometert mentünk 10€ -ért!)ráadásul unalmasak, és az ember nem lát semmit a vidékből, amit pedig kár lenne elmulasztani.Választott útvonalunk szebbnél szebb városokon és kisebb falvakon vezetett keresztül, közeledve az első célállomáshoz, ahová időre kellett (volna) odaérnünk.
Útközben, meg-megálltunk, mert egy igazi falusi pékséget szerettünk volna találni, de ezen az útszakaszon amit választottunk nem találtunk, ami igazán megfelelt volna az elképzelésünknek, valószínűleg azért, mert olyan nincs is ;-)...egy kisebb városkában egy templomtéren álltunk meg , itt volt egy pici pékség, valószínűleg családi vállalkozás lehet, mert az üzletben csokitól maszatos kis gyerekek hada szaladgált pizsamában :)
Péksütikkel a kezünkben félig boldogan, mert az áhított tejeskávé még mindig hiányzott, indultunk tovább, ekkor még nyugodtan.
Valahogy kezdtünk kicsúszni az időből a kilométerek pedig nem akartak fogyni...szerettünk volna belehúzni és a nagy sietség ára az lett hogy kisebb baleset áldozatai lettünk, nos innentől kezdve már nem volt értelme a lovakat túlhajtani, ugyan is egy órát vesztettünk a kárszakértő igen csak lassú felmérése miatt.
Életem párja gyors telefonálásba kezdett és én természetesen nagyon füleltem, akkor már tudtam, hogy egy komp indulási idejét késsük le, és az egészet át kell szervezni, így egyik kollégája segített, és az irodából intézte el nekünk, hogy a következő komppal mehessünk át a SZIGETRE :) amit ekkor már tudtam.
Méghozzá azért, mert két nappal az indulás előtt, itt Versailles-ben egy palacsintázóban vacsoráztunk, aminek a neve a sziget neve is volt egyben, amit Guszti meg is mondott nekem, de ő ezt nem realizálta.
Vissza álltunk a kényelmes tempóra, mert időnk volt bőven a következő kompig.
Megérkezvén a kikötővárosba, Quiberon-ba, ami mellesleg egy csodás félsziget, még temérdek időnk volt körülnézni, fotózni és éhségünket csillapítani.
Quiberonból elindulva a célállomás Le Palais, Belle Ile en Mer kikötő városa volt.
Kb 40 perces hullámlovaglás után megérkeztünk a kikötőbe, ahol megint csak kalandba keveredtünk. Én már leszálltam a kompról , de Guszti még bent várt az autóban, hogy végre lehajtsanak az autósok akik előtte álltak, miközben egy francia hölgy sikeresen lekormányzott az összekötő hidról és a bal kerék lelógott a semmibe, természetesen az egész part ezen mosolygott, a kompban váró sofőrök mind kiszáltak és bámulták a vicces eseményt, én is jól szórakoztam, bár szemlátomást a hölgy is nagyon viccesnek találta a helyzetet, és széles mosolyal gurult le a kompról, miután a legénység teljes erőbedobással varázsolta vissza a lelogó kereket a többi hárommal egy szintbe. A komp körül várakozók, füttyel és tapssal dícsérték az atrakciót :)
A sziget első látásra lenyűgöző látványt keltett bennünk, az üde zöld tájat tavaszi virágok sokasága, és a helyi stílusnak megfelelő, különböző színekben pompázó spalettás házikók tették tarkává.
Megérkezvén a házhoz ahol a szállásunkat foglaltuk a házi néni épp nem volt otthon, így férje fogadott bennünket.
A szállás megint csak egy újabb kellemes csalódás volt, a szoba mindennel felszerelve, tiszta és nagyon családias ellenben a rideg és egyhangú szállodákkal...
Hamar otthon éreztük magunkat, kilátás az ablakból tündöklő zöld szín, ki ne érezné magát jól, egy ilyen békés helyen...?
Utazástól fáradtan, pihenésre adtuk a fejünket és a szobában található helyi nevezetességekről szóló könyveket, térképeket kezdtük el bújni.
Másnap reggel 9kor mentünk reggelizni, ekkor találkoztunk először a házinénivel.
A házinéni nagyon szeretett minket szóval tartani, és beszélgetni, így a reggelik mindig elhúzódtak...
Ellentétben azzal a meglátással, hogy a Franciák hidegek és gorombák a külföldiekkel, természetesen aki egy ilyen helyet vezet az nem viselkedhet így, de eddigi tapasztalatom merőben eltér az eddig hallottaktól.
Jól belakva baguettel és házi baracklekváros croissant-al elindultunk a borús esős időben, hogy felfedezzük a szigetet.
Elsőre a kikötő városba vezetett az utunk, itt nézelődtünk, megkóstoltuk a helyi tradicionális péksüteményt, ami közel sem olyan finom mint ahogy azt most szeretnétek, hogy áradozva meséljem, miközben nektek csurogna a nyálatok a monitor előtt ;-)
Mi ugyan is azt hittük, hogy onnan származik a kedvencünk, az almás papucs (chauson aux pommes) de nem így van.
Szintén így jártunk a Calvados-al is. Ugyan is a Calvados Normandiából származó almaborból készült párlat.
Azért sikerült kipróbálnunk a második este, vagy is az első teljes, és igen csak kalandos napunk után.
Azt mondtam Gusztimnak, hogy biztosan azért volt ilyen kalandokkal fűszerezett ez a nap, hogy minden perc amit együtt töltünk az különlegesen emlékezetes maradjon, mert együtt vicces kalandokat átélni, az két embert igen csak "összeforraszt" egy életre, persze nem csak ez...
A nagy vicces kaland pedig ez volt:
Ellátogattunk a sziget egyik világítótornyához, ami egy kicsi külön álló szigeten volt, tehát a sziget és e kis sziget között homokos ösvény vezet át amikor apály van, az utacskát két oldalrol mossa a tenger...átsétáltunk, ragyogóan sütött a nap, és mi bóklászni kezdtünk a vadregényes helyen, élveztük a tiszta levegőt, a friss szelet, és a napocska sugarait...a világítótorony nem volt nyitva, nem lehetett bemenni, és senki nem volt ott, tovább mentünk és ráakadtunk egy pici partra ahol puha homok volt, és ott ábrándoztunk arról, hogymilyen lenni itt lenni nyáron, közben Guszti is elkalandozott a fényképezőgéppel játszott :) miközben én a másik oldalt (a szigetet) fürkésztem, majd hirtelen tudatosult bennem, hogy milyen régóta itt vagyunk és megfeledkeztünk az időről, mindeközben az emberek eltüntek, már senkit nem láttam, úgy tűnt, hogy magunkra maradtunk "odaát".
Gyorsan figyelmeztettem a párom, hogy jó lenne visszamenni! Gyors iramot vettünk az "átjáró" felé, amit már elmosott a víz. Pillanatra nagyon megijedtünk, Guszti nem tud úszni, szóval nagy bajban éreztük magunkat hirtelen. Végigfutott a gondolat az agyunkon, hogy milyen érzés lenne az éjszakát ott tölteni...
De szerencsénkre, még volt annyi időnk, hogy két hullám összecsapódása közben át tudjunk rohanni, vissza a szigetre.
A túloldalról, meglepett túristák kameráikkal követték az izgalmas eseményt, hogy hogyan is készülünk átfutni az összecsapó hullámok között, amit még éppen időben sikerre tudtunk vinni, átértünk, és mindezt megúsztuk annyival, hogy lábszárközépig lettünk csak vizesek! :)
Ezután jött túlélésünk megünneplése azzal a bizonyos fincsi Calvados-al .
Még további 2 fantasztikus napot töltöttünk a szigeten, az egészet bebarangoltuk és leszámitva a szeles és kissé hideg időjárást, csodás élményekkel lettünk gazdagabbak!
Ajánlom mindenkinek a szigetet, főleg a nyári időszakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj Nekünk!