2009. május 29., péntek

Találkozás helyett - Párizsi Piac

.



Pár hete egy hirdetésemre, egy magyar lány jelentkezett, kiderült, hogy nem messze lakik tőlünk, a szomszéd városkában, Guyancourt-ben.
Akkor elkezdtünk levelezni, reménykedvén, hogy hamarosan találkozunk.
Nos ez lassan három hete volt, de még nem jött össze a találkozás, először én hagytam a lakás kulcsom az autóban a találkozást megelőző este, így másnap indulásra készen mikor az ember megragadná a kulcsát, de az sehol! csalódottan maradtam itthon, mellesleg aznap csodaszép idő volt.
Ezen a héten megint csak szerdára beszéltük meg a nagy találkozást, de még kedd este jött tőle az üzenet, hogy kisfia belázasodott és halasszuk el a találkozót.

Tehetetlen voltam, és bánatomban úgy gondoltam most már azért sem fogok itthon ülni, igaz nem volt napfényes az idő, de azt mondtam már ez sem érdekel, irány Párizs!

Jó pár hete kinéztem néhány piacot és ezek közül egyet kiszemelve indultam neki az útnak.
Hamar bent voltam a központban onnan pedig még fél órányi metrózás választott el a piac-élménytől.



A választott piac a Marché d' Aligre volt. Ez a piac a külvárosban, útikalauzom szerint, ez a város kevésbé gazdag része, ezért inkább franciák jönnek ide vásárolni, a turisták körében már kevésbé népszerű.
Valószínűleg én voltam az egyetlen aki fényképezőgéppel sétáltam körbe az árusítók portékáit.



Könyvem szerint ez a város legolcsóbb és lenyüzsgőbb piaca, leginkább egy marokkói bazárra emlékeztetve...ez nagyon megfogott, igaz még nem jártam Marokkóban, de szerintem ott egy piac közel sem ilyen mint ez volt, mert a látottak kicsit csalódottá tettek.

A piacot leginkább egy zsibvásár, régiség piac és egy zöldségpiac arányos keveréke teszi ki.
Rengetek régiség, lim-lom és kacat, ezüst és porcelán, ócska ruhák, régi fényképek, bizsunak sem mondható ékszerek között lehetett böngészni, és talán alkudni (nem próbáltam) a portékákból.


'unatkozó árus'

'portékák'

Hamar végignéztem a piacot majd utam a Bastille felé vezetett mivel onnan csak egy metró megállónyira voltam.
Sajnos rossz irányban indultam -térkép hiányában- így pontosan dupla utat sikerült megtennem, mert ez csak akkor derült ki mikor a metró megállóhoz értem, az állomás neve nem Bastille volt, hanem Faidherbe Chaligny.

Bár nem volt túl nagy kedvem sétálni és már éhes is voltam, még inkább nem volt kedvem két megállóért 1.60 €-at fizetni, így maradt a séta.
Bastille-hoz érve, egy nagy tér fogadott, melynek közepén egy emelvényen egy szobor állt, a tér neve Pl de la Bastille, a tér egyik oldalán Bastille Operaház modern épülete.
Én leginkább egy parkot szerettem volna, ahol kényelmesen megebédelhetek.

Parkot itt nem sikerült találnom, de az akkorra beszerzett térképből már tudtam tájékozódni, és a közelben ígéretesnek mutatkozó kis parkot találtam, elindultam feléje.
A park neve : Place des Vosges, szökőkutakkal és egy hatalmas lovas szoborral a közepén.



Nehezen, de találtam egy szabad padot, ami az amúgy sem túl napfényes időben, nem az árnyékban a fák alatt volt.
Alig, hogy letelepedtem, egy idősebb hölgy ült le mellém, első dolga, még mielőtt leült volna, hogy egy nejlon zacsit terített a padra és azon foglalt helyet. Nem mintha ruháján lett volna mit megvédeni a kevés portól ami a padon volt..., de hát, sokan találkoztunk már hasonló gondolkodású idős "hölgyekkel"...
Nagyon boldog voltam...
Mikor már a villát tartó kezem lila volt a "nagy melegben" és az utolsó falat végére értem, úgy döntöttem, jó lesz hazafelé indulni, még útba ejtettem a La Defense-t, bár így utólag erre már nem lett volna szükség, ugyan is a kitérő több kellemetlenséget hozott mint örömöt, de valószínűleg mindez tapasztalatszerzés miatt történt, úgy ahogy...

Remélem a legközelebbre kiszemelt piac, nagyobb élményt fog nyújtani :)

2009. május 24., vasárnap

Itt a nyár!

.

Ma reggelre hozzánk is megérkezett a nyár :)

Szokásos vasárnap reggeli piacozáshoz, sortot rántottam magamra, és végre Guszti sem dideregte végig a vásárlást, mindketten nagyon örültünk a napsütésnek, a sugarak ereje érezhetően nyári fokozatra váltott, kellemesen simogatott, még a piac is egészen más képet mutatott ebben a jó időben.

Könnyű ebéd után, a szabadba vágyva, siettünk a közeli parkba.
Nem régen vettünk egy pár tollasütőt, mert mindenképp szerettünk volna elkezdeni együtt sportolni valamit, a tollast mindketten szeretjük, így elsőre egy pár olcsó tollasütőre esett a választásunk.
A tollasozáshoz nem árt a kellemes, nem túl meleg és szélcsendes idő, tegnap épp ilyen volt és a fák alatt az árnyékban kiváló volt a terep egy kis ütögetéshez.

Rengeteg család telepedett le piknikhez a kis tisztáson, mi kicsit későn érkeztünk, így szerencsénkre egy két csoport épp elmenőben volt, így volt választásunk, ami a helyet illeti.
Gyerekricsajtól zsongott a hatalmas park, melegre kiéhezve végre mindenki élvezhette a langyos délutánt :)

Miután bemelegedtünk, tollasozásunk bohóckodásba ment át, Gusztikám szereti, ha pont oda ütöm a labdát ahol épp Ő áll, ellenben vele, én ki lettem futtatva, jobbra balra vetődtem a labda után, több kevesebb sikerrel...
Míg élveztük a játékot, az aprónépből két lelkes tollasozó palánta lett a közönségünk, ugyan is egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a mellettünk focizó két kis ördög, a futballozást abbahagyva, a fa mögül mosolyogva figyel minket.
Alig hogy picit megálltunk az ütögetésben, a két kis lurkó közül az egyik ott termett a lábunknál és intelligensen kérte kölcsön a tollas set-et :) nagy meglepetésemre angolul!

Természetesen övék lett a játék, míg mi leheveredve a fűre élveztük tovább a késő délutáni napsütést.

2009. május 22., péntek

St-Germain-en-laye

.


Tegnap itt munkaszüneti nap volt, a Franciáknál a Húsvét utáni hatodik csütörtök, Áldozó csütörtök Állami ünnep.

Végre kicsit melegebb volt mint az elmúlt hetekben, a hőmérő higanyszála elérte a közel 22 °C-ot, igaz nem volt tiszta szikrázó napsütés, de elég meleg volt ahhoz, hogy felvegyek egy pólót!

Késői palacsintás reggeli után, elhatároztuk, hogy egy kicsit kimozdulunk, eddig ugyan is erre nem sok lehetőség volt.
A választás a közeli, Párizs egyik divatos külvárosában található St-Germain-en-laye, XIV.Lajos szülőhelyére esett.

Meseszép belvárosa és a templom körüli főtere, mely telis-teli van francia kávéházakkal, a Chateau St Germain-t körülölelő hatalmas zöld park és erdő vonzza ide a piknikezni vágyó családokat, szerelmes párokat, és azokat is akik a méregdrága üzletekben szeretnék kényeztetni magukat..., tehát mindenki megtalálhatja a neki legkedvesebb időtöltést.

Nekem különösen tetszett az igen csak romantikus és mesebelinek tűnő park, melyben két olyan kávézót is láttunk melyek nyugágyakkal vonzzák az idelátogatókat, ahol egy kávéscsészével a kezében az ember akár órákig is napozhat, olvashat, vagy kedvére nézelődhet.
A zöld pázsitot díszítő mezei virágok tarkasága, és az akác mézédes illata, teljesen elvarázsolt.
Ez nem az a szokványos hely ami turistáktól hemzseg.
Nekem úgy tűnt, hogy rengeteg helyi ember látogat ki az erdőbe, és tartja magát fitten, napközbeni kocogással, sétával, és az erdőben található sportos útvonal segítségével, ahogyan ezt mi is tettük...


Itt az erdő inkább sétálóktól, futóktól és piknikező családoktól zsúfolt, nem az az elhagyatott és csendes, mint azt általában gondolnánk...
Mindenesetre nagyon jó érzés volt egy nagyot sétálni a zöldben és az átható friss levegővel kiszellőztetni a tüdőnket .


2009. május 11., hétfő

Francia pezsgő

.

Lehet ez csak nekünk volt újdonság..., de még nem ittunk igazi Francia pezsgőt! Vagyis már igen, mert Guszti a szomszéd bácsitól kapott egy üveggel, a sütiért cserébe...és tegnap este kinyitottuk, mondván: miért ne? :-)
Állítólag ez egy jobb fajta "igazi" pezsgő, mert a "habzó bor" névre hallgatók nem azok, ez viszont nem habzó bor nevet viselte, hanem BESSERAT Bellefon... Nahát, ha ez nektek mond bármit is, akkor ti többet tudtok...
Az íze viszont fenséges, puskapor száraz, és szőlőlé ízű (csak ne pezsegne annyira), az igazság az, hogy egyikőnk sem egy nagy ivó (leszámítva az Unikumot), körülbelül a fejenként, megközelítőleg 1dl pikk-pakk a fejünkbe is szállt...így hát hamar bekerült a hűtőbe, a maradékkal meg ki tudja mi lesz? ..Minden egyes alkalommal amikor kinyitjuk a hűtőt, megmozdul az üveg szájába belehelyezett kiskanál, figyelmeztetve minket, hogy még itt van, és meg kéne inni..., mialatt mi kizárólag a mélyhűtőben megbújó maradék, pár csepp KEDVENCRE, az Isteni Unikumra tudunk gondolni...

2009. május 8., péntek

Belle Ile

Igen csak el vagyok maradva egy csodás utazás beszámolójával...

Hogy is volt? Nem igazán kérdéses, ez ugyanis az első közös utazásunk volt egy csodálatos szigetre, ami felejthetetlen élmény.

Április 9.-én indultunk, "hajnalban", vagy is az volt a terv :) valahogy eddig nem úgy tűnik, hogy képesek vagyunk hajnalban indulni bárhová is, még, ha tervbe is vesszük...7h-nál előbb nem indulunk el, bár én nem is bánom.

Én csak sejtettem, hogy hová megyünk, ugyan is ez meglepetés volt, annyit tudtam, hogy az út 500km,és csak az érzékeim súgták, hogy tenger irányba haladunk :)

Mindketten szeretünk a falvak között autózni, hanyagolva az autópályákat, amelyek javarészt fizetősek és nem olcsók (hazafelé belecsúsztunk egy rövidke szakaszba, kb. 3kilometert mentünk 10€ -ért!)ráadásul unalmasak, és az ember nem lát semmit a vidékből, amit pedig kár lenne elmulasztani.Választott útvonalunk szebbnél szebb városokon és kisebb falvakon vezetett keresztül, közeledve az első célállomáshoz, ahová időre kellett (volna) odaérnünk.

Útközben, meg-megálltunk, mert egy igazi falusi pékséget szerettünk volna találni, de ezen az útszakaszon amit választottunk nem találtunk, ami igazán megfelelt volna az elképzelésünknek, valószínűleg azért, mert olyan nincs is ;-)...egy kisebb városkában egy templomtéren álltunk meg , itt volt egy pici pékség, valószínűleg családi vállalkozás lehet, mert az üzletben csokitól maszatos kis gyerekek hada szaladgált pizsamában :)
Péksütikkel a kezünkben félig boldogan, mert az áhított tejeskávé még mindig hiányzott, indultunk tovább, ekkor még nyugodtan.

Valahogy kezdtünk kicsúszni az időből a kilométerek pedig nem akartak fogyni...szerettünk volna belehúzni és a nagy sietség ára az lett hogy kisebb baleset áldozatai lettünk, nos innentől kezdve már nem volt értelme a lovakat túlhajtani, ugyan is egy órát vesztettünk a kárszakértő igen csak lassú felmérése miatt.
Életem párja gyors telefonálásba kezdett és én természetesen nagyon füleltem, akkor már tudtam, hogy egy komp indulási idejét késsük le, és az egészet át kell szervezni, így egyik kollégája segített, és az irodából intézte el nekünk, hogy a következő komppal mehessünk át a SZIGETRE :) amit ekkor már tudtam.

Méghozzá azért, mert két nappal az indulás előtt, itt Versailles-ben egy palacsintázóban vacsoráztunk, aminek a neve a sziget neve is volt egyben, amit Guszti meg is mondott nekem, de ő ezt nem realizálta.

Vissza álltunk a kényelmes tempóra, mert időnk volt bőven a következő kompig.
Megérkezvén a kikötővárosba, Quiberon-ba, ami mellesleg egy csodás félsziget, még temérdek időnk volt körülnézni, fotózni és éhségünket csillapítani.



Quiberonból elindulva a célállomás Le Palais, Belle Ile en Mer kikötő városa volt.
Kb 40 perces hullámlovaglás után megérkeztünk a kikötőbe, ahol megint csak kalandba keveredtünk. Én már leszálltam a kompról , de Guszti még bent várt az autóban, hogy végre lehajtsanak az autósok akik előtte álltak, miközben egy francia hölgy sikeresen lekormányzott az összekötő hidról és a bal kerék lelógott a semmibe, természetesen az egész part ezen mosolygott, a kompban váró sofőrök mind kiszáltak és bámulták a vicces eseményt, én is jól szórakoztam, bár szemlátomást a hölgy is nagyon viccesnek találta a helyzetet, és széles mosolyal gurult le a kompról, miután a legénység teljes erőbedobással varázsolta vissza a lelogó kereket a többi hárommal egy szintbe. A komp körül várakozók, füttyel és tapssal dícsérték az atrakciót :)

A sziget első látásra lenyűgöző látványt keltett bennünk, az üde zöld tájat tavaszi virágok sokasága, és a helyi stílusnak megfelelő, különböző színekben pompázó spalettás házikók tették tarkává.
Megérkezvén a házhoz ahol a szállásunkat foglaltuk a házi néni épp nem volt otthon, így férje fogadott bennünket.
A szállás megint csak egy újabb kellemes csalódás volt, a szoba mindennel felszerelve, tiszta és nagyon családias ellenben a rideg és egyhangú szállodákkal...
Hamar otthon éreztük magunkat, kilátás az ablakból tündöklő zöld szín, ki ne érezné magát jól, egy ilyen békés helyen...?
Utazástól fáradtan, pihenésre adtuk a fejünket és a szobában található helyi nevezetességekről szóló könyveket, térképeket kezdtük el bújni.

Másnap reggel 9kor mentünk reggelizni, ekkor találkoztunk először a házinénivel.
A házinéni nagyon szeretett minket szóval tartani, és beszélgetni, így a reggelik mindig elhúzódtak...
Ellentétben azzal a meglátással, hogy a Franciák hidegek és gorombák a külföldiekkel, természetesen aki egy ilyen helyet vezet az nem viselkedhet így, de eddigi tapasztalatom merőben eltér az eddig hallottaktól.

Jól belakva baguettel és házi baracklekváros croissant-al elindultunk a borús esős időben, hogy felfedezzük a szigetet.

Elsőre a kikötő városba vezetett az utunk, itt nézelődtünk, megkóstoltuk a helyi tradicionális péksüteményt, ami közel sem olyan finom mint ahogy azt most szeretnétek, hogy áradozva meséljem, miközben nektek csurogna a nyálatok a monitor előtt ;-)
Mi ugyan is azt hittük, hogy onnan származik a kedvencünk, az almás papucs (chauson aux pommes) de nem így van.

Szintén így jártunk a Calvados-al is. Ugyan is a Calvados Normandiából származó almaborból készült párlat.
Azért sikerült kipróbálnunk a második este, vagy is az első teljes, és igen csak kalandos napunk után.
Azt mondtam Gusztimnak, hogy biztosan azért volt ilyen kalandokkal fűszerezett ez a nap, hogy minden perc amit együtt töltünk az különlegesen emlékezetes maradjon, mert együtt vicces kalandokat átélni, az két embert igen csak "összeforraszt" egy életre, persze nem csak ez...




A nagy vicces kaland pedig ez volt:

Ellátogattunk a sziget egyik világítótornyához, ami egy kicsi külön álló szigeten volt, tehát a sziget és e kis sziget között homokos ösvény vezet át amikor apály van, az utacskát két oldalrol mossa a tenger...átsétáltunk, ragyogóan sütött a nap, és mi bóklászni kezdtünk a vadregényes helyen, élveztük a tiszta levegőt, a friss szelet, és a napocska sugarait...a világítótorony nem volt nyitva, nem lehetett bemenni, és senki nem volt ott, tovább mentünk és ráakadtunk egy pici partra ahol puha homok volt, és ott ábrándoztunk arról, hogymilyen lenni itt lenni nyáron, közben Guszti is elkalandozott a fényképezőgéppel játszott :) miközben én a másik oldalt (a szigetet) fürkésztem, majd hirtelen tudatosult bennem, hogy milyen régóta itt vagyunk és megfeledkeztünk az időről, mindeközben az emberek eltüntek, már senkit nem láttam, úgy tűnt, hogy magunkra maradtunk "odaát".
Gyorsan figyelmeztettem a párom, hogy jó lenne visszamenni! Gyors iramot vettünk az "átjáró" felé, amit már elmosott a víz. Pillanatra nagyon megijedtünk, Guszti nem tud úszni, szóval nagy bajban éreztük magunkat hirtelen. Végigfutott a gondolat az agyunkon, hogy milyen érzés lenne az éjszakát ott tölteni...
De szerencsénkre, még volt annyi időnk, hogy két hullám összecsapódása közben át tudjunk rohanni, vissza a szigetre.
A túloldalról, meglepett túristák kameráikkal követték az izgalmas eseményt, hogy hogyan is készülünk átfutni az összecsapó hullámok között, amit még éppen időben sikerre tudtunk vinni, átértünk, és mindezt megúsztuk annyival, hogy lábszárközépig lettünk csak vizesek! :)

Ezután jött túlélésünk megünneplése azzal a bizonyos fincsi Calvados-al .

Még további 2 fantasztikus napot töltöttünk a szigeten, az egészet bebarangoltuk és leszámitva a szeles és kissé hideg időjárást, csodás élményekkel lettünk gazdagabbak!
Ajánlom mindenkinek a szigetet, főleg a nyári időszakban.